Vasútfejlesztés és zöldfolyosó

Közösségi tervezés indul a Déli Körvasút környezetéről

Budapest, 2020.06.04 – A Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapot indított a Déli Körvasút projektről. A Kelenföld és Népliget közötti körvasúti fejlesztés legfontosabb célja, hogy a vonatok a jelenleginél háromszor sűrűbben járhassanak, közvetlen, a várost átszelő elővárosi járatok indulhassanak Magyarország keleti és nyugati nagyvárosai és az agglomeráció települései között, három metróvonallal (M3, M4 és jövőbeni, a hévek fejlesztésével létrejövő M5) is kapcsolatot teremtve. A vasútvonal környezetének rendezésére most indul a tájépítészeti tervezés is, a BFK a tervezés megkezdése előtt kérdőívben kéri az újbudaiak és a vasút mellett élők véleményét arról, milyen tartalommal gazdagodjon a Körvasút környezete.

A fejlesztés legfontosabb célja, hogy a jelenleg csak egy irányból, félóránként erre járó Székesfehérvár–Kőbánya-Kispest közötti elővárosi vonatok a jelenleginél háromszor sűrűbben járhassanak, azaz tízpercenként érkezzenek a szerelvények a budai agglomeráció három régiójából a tatabányai, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalról, és Pesten is három irányba folytathassák útjukat az Éles sarok érintésével Pécel, Gyömrő és Kőbánya-Kispest érintésével Ferihegy-Monor felé. Ugyancsak több távolsági járat használhatja majd ezt a szakaszt, például Kelet-Magyarországról Budapesten át, az új megállókban számos városi csatlakozást biztosítva a Balaton felé.

„Ma Budapest közlekedésének igazi kihívása, hogy az elővárosokból és a külső kerületekből naponta egymillióan jönnek be dolgozni, tanulni, szolgáltatásokat igénybe venni, és több mint kétharmaduk autóval érkezik. A főváros és az elővárosok közlekedésében ezért új egyensúlyra van szükség a közösségi közlekedés, az autós közlekedés és a kerékpáros közlekedés között. A kormány elkötelezett a fővárosi és az elővárosi közösségi közlekedés, azon belül is elsősorban a kötöttpályás közlekedés fejlesztésében. Az új egyensúly elérése érdekében tervezünk új déli Duna-hidat a hozzá kapcsolódó új budapesti körutat, új P+R parkolókat, ezért fejlesztjük a héveket és a vasutat is. A Déli Körvasút fejlesztésének köszönhetően a külvárosokból, az elővárosokból, az agglomerációból érkezők gyorsabban, kényelmesebben, kevesebb átszállással érhetnek majd célba.” – ismertette a fejlesztés céljait Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

„A fenntartható és környezetbarát közlekedési rendszer működéséhez elengedhetetlenül fontos a vasút részarányának és a várost átszelő körvasút jellegű vonalak kapacitásának növelése. A vasútnak a városi közlekedés szerves részévé kell válnia, ehhez megfelelő átszállási kapcsolatokra van szükség, létrehozásuk elsődleges cél a Déli Körvasút fejlesztése során. Mivel a vasútfejlesztés a Déli Körvasút esetében városi környezetben zajlik, tekintettel kell lennünk a vasút mellett élők igényeire, és arra, hogy a Déli Körvasút fejlesztésével a környéken élők is nyerjenek.” – mondta Vitézy Dávid a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Az új megállók és az új járatok nemcsak az ingázók, hanem a városban közlekedők számára is új lehetőségeket nyitnak. A vasút először ezen a vonalon egyenrangú, gyors városi közösségi közlekedési eszköz lesz, magától értetődő választásként jelenhet meg a Budapesten belüli közlekedésben is, többek között Budafok, Nagytétény, Újbuda felől a dél-pesti kerületekbe tartók számára.

Az érintett szakaszon a mostani egy helyett három megálló lesz. Budán a Kopaszi-gát és az Infopark között létesülő Nádorkert a dinamikusan fejlődő környék régi és új lakó-, iroda-, egyetemi és szabadidős területeit szolgálja majd ki és itt lehet majd átszállni a budai fonódó villamos új ágára is. A pesti oldalon az egyik megálló a Közvágóhídnál épül, kapcsolatot adva a H7-es és H6-os HÉV-re, távlatban az 5-ös metróra, illetve az 1-es és 2-es villamosra. Az új állomás kiváltja a mai ferencvárosi megállást is. A másik új állomás pedig a Népliget délkeleti sarkánál jön majd létre, átszállási kapcsolatot teremtve az M3-as metróhoz, a népligeti buszpályaudvarhoz és a 3-as villamoshoz.

A Budapest Fejlesztési Központ célja, hogy a beruházás komplex városi fejlesztésként valósuljon meg, amelynek köszönhetően nemcsak a vasúti közlekedés válik vonzóbbá, de a környék is teljesen megújul. A cél az, hogy ez a terület egy olyan kerékpáros-gyalogos zöldfolyosóvá váljon, amely végig rendezett, fásított, parkosított környezetben halad a Budaörsi úttól a Kopaszi-gátig. A fejlesztésnek köszönhetően egy új, a Hamzsabégi úttól a Rákóczi hídig tartó összefüggő kerékpáros főtengely is létrejöhet, amely a budai felső rakparton futó kerékpárúthoz csatlakozik.

A Déli Körvasút környezetének rendezésére a közösségi tervezést több lépcsőben zajlik majd, a BFK és a NIF ehhez kéri az itt élők véleményét. Elsőként a legérzékenyebb, a lakóövezetbe legjobban beépült budai szakasz funkcióinak általános környezetrendezési tervezése indul meg, az ezzel kapcsolatos kérdőív kitöltésére november 15-ig van lehetőség. Egy második körben már a konkrét közösségi tervezési döntésekben lehet majd véleményt alkotni.

A vasútfejlesztés szükségességéről döntött a kormány, az Európai Unió támogatja a beruházást, a Déli összekötő vasúti híd rekonstrukciójával már a kivitelezés is megkezdődött és a teljes budai szakaszra a vasútfejlesztés jogerős építési engedélyekkel rendelkezik. A jelenlegi egyeztetés tehát nem a vasútfejlesztés közlekedéspolitikai kérdéseiről szól, hanem a most kezdődő tervezési folyamatról a vasút környezetének rendezése kapcsán. Ehhez kérik az itt élők véleményét és támogatását.

Az érintett területet szakaszokonként, csomópontonként lehet megismerni az új honlapon. A kérdőívet kitöltők minden egyes területnél részletesen elmondhatják, az adott helyen szóba jöhető fejlesztések, funkciók közül melyiket mennyire támogatják.

További információk és a projekttel kapcsolatos média tartalmak itt érhetőek el: zöldfolyosó Dél-Budán, Déli Körvasút

A Déli körvasút honlapja:

Alakítsuk ki közösen a vasút mentén a Dunáig húzódó zöld folyosót!

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Megszakítás