Új vasúti megállók Pesten és Budán

A BFK elindítja a körvasúti megállók tervezését. Ezek megépítése szükséges ahhoz, hogy a X., XIV., XV., XVI. kerületek érintett területei is használhassák a vasutat városi közlekedésre, hogy gyors, közvetlen kapcsolathoz jussanak a belváros vagy éppen Óbuda, az északnyugati és a keleti agglomeráció felé. Ugyancsak korszerű, akadálymentes peronok kerülnek a pusztaszabolcsi vonal vágányai mellé Dél-Budán, Albertfalván.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) februárban hozta nyilvánosságra a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát (https://budapestvasut2040.hu/), a fővárosi elővárosi vasúthálózat fejlesztésének átfogó programját. Ez az egyes vonalak fejlesztésén, a város belsejében szükséges, az átjárhatóságot megteremtő összekötő elemeken (alagút a Duna alatt, Déli Körvasút) kívül tartalmazza a hiányzó megállók megépítését is Budapesten belül, hiszen ma még sokszor nem lehet átszállni vasútról metróra vagy villamosra, és hiába járnak vonatok sűrű lakókörzetek mellett, megálló híján az ott élők nem használhatják a vasutat. Most összesen öt megálló megtervezéséről jelent meg a tender, ebből négy a külső körvasúton helyezkedik majd el.

„A külső kerületekben és az agglomerációban lakóknak ugyanolyan színvonalas közösségi közlekedés jár, mint a belvárosiaknak, ezért fejlesztjük az elővárosi vasutat és a héveket. Ez egyébként mindenkinek érdeke, hiszen csak így érhető el, hogy kevesebben járjanak autóval, csak így lehet Budapest élhetőbb, egészségesebb, tisztább levegőjű város” – mondta Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

„A külső körvasúton tavaly októberben – hosszú szünet után – a MÁV-Start elindította a szolgáltatást az S76-os járattal. Ez azonban minden tekintetben csak nulladik lépésnek tekinthető, a vonatok végállomása, Rákos nem megfelelő, feltétlenül tovább kellene járatni a szerelvényeket, például Pécel felé. A külső körvasúton ráadásul eddig mindössze egy új megálló épült, Újpalota, ez kevés egy igazi, S-Bahn-jellegű szolgáltatáshoz” – mondta Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója.

Újpalotát is szükséges továbbfejleszteni, egyébként maga a MÁV is úgy tervezte, hogy a most 80 méter hosszú peronokkal a jelenlegi állapot csak átmeneti, később 160 méteres peronokra van szükség, hogy egy szóló Flirtnél hosszabb vonatok is elférhessenek. Az adottságok miatt aluljáró valószínűleg nem épülhet itt, a gyalogosok, kerékpárosok biztonságos áthaladásának lehetőségét a vasúton fénysorompóval teremtjük meg. Megvizsgáljuk azt is, hogy a közúti felüljárón itt áthaladó buszok számára ki lehet-e alakítani magán a felüljárón helyet a buszmegállónak, van-e olyan műszaki megoldás, amellyel a szükséges mértékben szélesíthető a hídpálya. Így ugyanis nem kellene 300 métert gyalogolni az újpalotai buszoktól a vasúti megállóig.

A külső körvasúton a legészakibb megálló az Erzsébet királyné útjánál lesz. Itt, Pestújhely megállóban át lehet majd szállni az 5, 124, 125-ös buszokra és a 62, 69-es villamosokra. Cél, hogy a villamosmegállótól minél könnyebben lehessen eljutni a vasúthoz. Ezen kívül több kisebb lakótelepről, lakóparkból, kereskedelmi területről rövid sétányira lesz a megálló.

A jelenlegi Rákosszentmihály állomás új peronja a Fogarasi úti felüljáróhoz tervezendő, itt is vizsgálni fogjuk, hogy a buszoknak létesülhet-e megálló a hídszerkezeten.

Ahol a körvasút a gödöllői hév és a Kerepesi út fölött halad el, Rákosfalván, az Egyenes utcai lakótelepnél is tervezünk egy új megállót. Ez a jövőben, amikor az M2-vel összekötött héven is épül ide megálló, igen fontos átszállópont lesz, de a lakótelepek, közeli lakóparkok kiszolgálásában addig is szerepet kap.

Az ötödik megálló Budán lesz, pontosabban Albertfalva már most is létezik, de az itt egymás mellett haladó székesfehérvári (30a) és pusztaszabolcsi (40a) vonalak közül csak az előbbiek vágányai mellett vannak peronok, viszont az utóbbiaknál lenne szükség rájuk. Ez az állapot a 19. század öröksége, a mai 30-as, dél-balatoni vonal ősét a Déli Vasút építette meg, és amikor később a MÁV létrehozta a pécsi (mai 40-es) vonalat ezen a szakaszon vele párhuzamosan, nem akartak állomáshasználati díjat fizetni a konkurens társaságnak, így nem kötöttek be Albertfalvába. Csakhogy a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia az elővárosi vonatok számának emeléséhez a két, Érd városától párhuzamos vonalon olyan összehangolt közlekedési rendet vázolt föl, amely lényegében a vonatok sebesség szerinti szétosztásán alapul, vagyis a belső szakaszon nem aszerint mennének a járatok az egyik vagy másik pályán, hogy eredetileg Székesfehérvár vagy Pusztaszabolcs irányából érkeztek, hanem aszerint, hogy személy vagy gyors (zónácó, IC) vonatokról van szó. Ennek feltétele, hogy Érd térségében át lehessen járni egyik vonalról a másikra, az ehhez szükséges vágánykapcsolat megépült a 40a vonal most záruló fejlesztése keretében. A rendszer működéséhez viszont az kell, hogy a megállók legalább zömmel a 40a vonalon legyenek Érd és Kelenföld között (eleve itt volt több), vagyis Albertfalván is a 40a-n közlekedő vonatoknak kell megállniuk. A megálló akadálymentes lesz (ahogy a projektben tervezett többi is), lift és peron is készül, és a vasút mindkét oldalára kerülnek kerékpártárolók, P+R parkoló is létesül. A fejlesztés célja az is, hogy a Fehérvári úti villamosokhoz egyszerűen lehessen innen eljutni, mert ez az átszállás kulcsfontosságú a Budai Fonódó villamos és az elővárosi vonatok között. De buszokat is el lehet majd itt érni, illetve a megálló a közeli lakótelep kiszolgálásában is fontos feladatot kap.

A közbeszerzésen az eddig felsorolt öt megálló esetében teljes tervezést várunk, vagyis a nyertesnek először megvalósíthatósági tanulmányt kell készítenie, majd az ezek alapján meghozott végső döntések szerint kell folytatni a munkát egészen a kiviteli tervekig és tenderdokumentumokig.

Érintett még egy hatodik helyszín is, Albertfalvától nem messze, délre megvizsgáltatjuk azt is, hogy a Leányka utcánál célszerű-e létesíteni egy megállót. Itt tehát pillanatnyilag nincs szó tervezésről, csak a szükségesség vizsgálatáról. Az itteni megálló a bevásárlóközpontot és a lakótelepet szolgálhatná ki.

További információk és a projekttel kapcsolatos média tartalmak itt érhetőek el: új vasúti megállók Budapesten

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Megszakítás