»

»

Utascentrum a Keleti pályaudvaron

Utascentrum a Keleti pályaudvaron

Új utascentrum épül a Keleti pályaudvaron. Az évente közel 11 millió embert kiszolgáló pályaudvaron egy helyen lesz lehetőség a menetjegyváltással, a belföldi vagy akár nemzetközi utazással kapcsolatos ügyek intézésére, és akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljárószint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften. A MÁV a Budapest Fejlesztési Központtal együttműködve készítette elő az 1,6 milliárd forint értékű beruházást, amely az Európai Unió társfinanszírozásával valósulhat meg.

Az akadálymentesített utascentrum a peronszint alatt, a korábbi, már elbontott belföldi pénztárak és a pénztárak előtti terület teljes átépítésével valósul meg 1542 négyzetméteren. A 200-250 négyzetméteres ügyféltérhez kapcsolódik kilenc menetjegypénztár és két személyes ügyfélszolgálati pult, amelyek közül az egyik akadálymentesített. Az utascentrum fontos része lesz a már meglévő oszlopokkal közrefogott üvegfödém, ami fényt enged be a csarnokból. A bejárat két oldalán a falak üvegezettek lesznek, a szolgáltatásértékesítő irodát pedig szintén üvegfal választja el.

Milyen funkciók kapnak helyet?

A belföldi és nemzetközi menetjegy-értékesítésen túl az utascentrum területén működik majd a személyes ügyfélszolgálat, és egy szolgáltatásértékesítő iroda is az utasok rendelkezésére áll, ahol a csoportos igényeket lehet intézni. A közlekedési terek és a biztonsági őr pultja is az utascentrumban kap helyet. Két mozgólépcső és két lift épül, hogy a lépcsők mellett az utasok kényelmesen és akadálymentesen közelíthessék meg a vonatfogadó csarnokot, illetve onnan a metrót.

Az utascentrum közelében automata csomagmegőrzők kapnak helyet. A pályaudvaron 25 jegykiadó automata szolgálja majd a gyorsabb jegyváltást, egy része az utascentrum környékén lesz, de működnek majd ilyenek a vágányoknál is. Az ügyféltérben központilag vezérelt utastájékoztatási kijelzőket helyez el a MÁV, és a pályaudvaron megszokott hangosbemondó is informálja az ügyet intéző vagy vonatindulásra váró utasokat.

Hogyan alakítják ki a mosdókat?

Szintén megújul, és 74 négyzetméterrel bővül a pályaudvar aluljárószintjén levő mellékhelyiség. A mai igényeknek megfelelően alakítják ki a nők, a férfiak, illetve külön a mozgáskorlátozottak számára, baba-mama résszel, vandálbiztos szaniterekkel a mosdókat, valamint hangos utastájékoztató eszközöket is beszerelnek. Az utascentrumot a HC Építő Kft. és a Variabau Vegyesprofilú Építőipari és Kereskedelmi Kft. építi.

A felújítás alatt a peronszint a Baross tér felőli főbejáraton, valamint a Thököly út, illetve a Kerepesi út felőli bejártokon közelíthető meg. Az utasok a Kormányablak előtti és a Kerepesi úti csarnokban levő jegykiadó automatákból válthatják meg a menetjegyüket.

Kulcsszámok

1 542 m²

teljes terület

9

pénztár

25

jegyautomata

2

személyes ügyfélszolgálat

Látványtervek

Főbb adatok

Típus

vasúti

vasúti

Fontosabb dátumok

  • 2021: kivitelezés megkezdése

Finanszírozás

  • 1,6 milliárd forintnyi hazai és uniós forrás

Hírek

A Kormány elfogadta a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát

Az elővárosi vasút- és hévhálózat teljeskörű, kapacitásduplázó, a szolgáltatási színvonalban pedig ugrásszerű javulást célzó, 2040-es időtávlatú programja ezzel hivatalos program lett – az elmúlt egy …

Tovább olvasom »
Egymás mellett elhaladó vonatok

A Portfolio konferenciája a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiáról

Budapest közlekedésének aranytartalékáról, vagyis a vasútban rejlő óriási potenciálról szólt a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia Konferencia. Nem túlzás azt állítani, hogy a főváros és az …

Tovább olvasom »

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Megszakítás