Hungária körút keresztezésében létesítendő új vasúti megállóhely” létesítésének előkészítése

IKOP-2.1.0-15-2017-00044

A Kormány az IKOP-2.1.0-15-2017-00044 azonosító számú („Budapest–Hatvan vasútvonalon elővárosi célú fejlesztések” című) projekt kedvezményezettje, valamint egyes közlekedési tárgyú kormányhatározatok módosításáról szóló 1360/2020. (VII. 1.) Korm. határozatában egyetértett azzal, hogy a 80a számú (Keleti pályaudvar–Hatvan) és a 120a számú (Keleti pályaudvar–Szolnok) vasútvonalon a Hungária körút keresztezésében létesítendő új vasúti megállóhely tervezését az IKOP-2.1.0-15-2017-00044 azonosító számú, „Budapest–Hatvan vasútvonalon elővárosi célú fejlesztések” című projekt támogatási szerződése keretében és forrásainak terhére a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság konzorciuma valósítsa meg.

A Hungária körút keresztezésében az új vasúti megállóhely létesítésének előkészítésére irányuló projekt elsődleges célja, hogy a projekt végére rendelkezésre álljon a teljes körű építési kivitelezési tervdokumentáció az engedélyezési tervdokumentációknak és a jogerős engedélyekben foglalt kikötéseknek megfelelő tartalommal, a mielőbbi kivitelezési munkálatok megkezdése érdekében.
Ezen elsődleges cél eléréséhez szükséges, a projekt megvalósítása során elérendő további részcélok az alábbiak:
– Az előzetes tervezési programban részletezett műszaki tartalomnak megfelelő vázlattervek elkészítése, melynek keretén belül többek között sor kerül változatelemzés elvégzésére, eltérő műszaki vagy forgalmi változatok kidolgozására, a változatok bemutatására alkalmas helyszínrajzok, jellemző hosszszelvények és mintakeresztszelvények készítésére, településrendezési koncepció készítésére, valamint egyszerűsített organizációs és ütemezési javaslat készítésére az adott változat megvalósíthatóságának alátámasztása érdekében.
– A vasúti megállóhely létesítményeinek hatósági engedélyezését szolgáló engedélyezési tervek elkészítése, melynek keretében többek között sor kerül a megállóhely megvalósításához kapcsolódó valamennyi szakági terv összehangolt elkészítésére – ideértve (de nem kizárólagosan) a magas- és mélyépítés, geotechnika, bútorozás, felvonók, közművek, épületgépészet, erős- és gyengeáramú villamosság, utastájékoztatás, környezetrendezés, útépítés, akadálymentesítés, tűz- és munkavédelem stb. terveit, mind a tervezett végleges állapotra vonatkozóan, mind a létesítmény megépítéséhez szükséges ideiglenes megoldások vonatkozásában –, valamint a kialakítandó megállóhelyi infrastruktúra környezetvédelmi, építési, közmű- és minden egyéb, a megvalósításhoz szükséges engedélyének és üzemeltetői hozzájárulásának megszerzésére.

A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2023.03.31.

A projekt a Kohéziós Alap, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával valósul meg.

A projekthez nyújtott összes támogatás (uniós és hazai támogatás együtt) 19 495 810 174 Ft, melyből a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére biztosított támogatás összege 757 140 000 Ft, a támogatás mértéke: 100%, vissza nem térítendő támogatás.

A kedvezményezett neve és elérhetősége:

NKK Nemzeti Közlekedési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (konzorciumi tag)

1027 Budapest, Horvát u. 14-26.

Telefon: +36 (1) 445 4501

www.nkk.hu

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság (konzorciumvezető)

1134 Budapest, Váci út 45.

Telefon: + 36 (1) 436 8100

www.nif.hu

Támogató szervezet neve és elérhetősége:

Miniszterelnökség Közlekedési, Környezeti és Energiahatékonysági Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság

1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 79.

Széchenyi 2020 információs oldal

Telefonos ügyfélszolgálat: (+36 1) 896 0000

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Megszakítás