Versenyző uniós forrásokat nyert a Nyugati pályaudvar fejlesztés

Versenyző uniós forrásokat nyert a Nyugati pályaudvar fejlesztése, és sikerrel szerepelt az Európai Bizottság értékelésén a Déli Körvasút: nagyon jó minősítést kapott a beruházás.

Lyonból jelentkezem, ahol az Európai Bizottság és a tagállamok közlekedési vezetői találkozóját rendezik a francia elnökség utolsó napjaiban, a Connecting Europe Days rendezvény keretében. Itt vált véglegessé a döntés az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) pályázatairól, Magyarország sikerrel szerepelt. A célunk a vasút fejlesztésével világos: minél több utasnak kényelmes, az autózással versenyképes szolgáltatást nyújtani és minél több árut a környezetbarát vasúti szállítás felé terelni.

Magyarország keleti és nyugati fele közötti legfontosabb vasúti kapcsolat, a fővárosi Déli Körvasút fejlesztését a magyar pályázatot elbírálva az Európai Bizottság kiválónak ítélte, ugyanakkor a bíróság által korábban idén megsemmisített környezetvédelmi engedély újbóli megszerzéséig a finanszírozási döntést elhalasztották.
Érdemes idézni a Déli Körvasút fejlesztésére benyújtott pályázat hivatalos EU-értékeléséből:
A javasolt projekt fontosság és sürgősség szempontjából is előre sorolandó. A javasolt intézkedés célja a TEN-T hálózat három folyosóját (Földközi-tenger, Kelet/Kelet-Mediterrán és Rajna-Duna) érintő jelentős szűk keresztmetszet megszüntetése, és összhangban van az ezen folyosókra vonatkozó munkatervekkel.

A projekt minősége nagyon jó. Célkitűzései, a tervek, a mérföldkövek és az ellenőrzési eszközök részletesen le vannak fektetve, és összhangban vannak a megvalósítani tervezett fejlesztésekkel.

A projekt tervezett eredményei kiválóak, a fejlesztés az utasok és az árufuvarozók számára időmegtakarítást, a szolgáltatás minőségének javulását, valamint a balesetek, a környezeti károk és a jármű-üzemeltetési költségek csökkenését eredményezi.

A CEF-forrás várható hasznosulása katalizátorként a javasolt projektben nagyon jó. A CEF-forrás várhatóan elősegítené a tervezett fejlesztést, és biztosítaná, hogy a javasolt projekt a tervek szerint megvalósulhasson.

A javasolt projekt pillanatnyilag még nem eléggé érett a megvalósításra, mivel a Fővárosi Bíróság 2022. február 17-én megsemmisítette a szükséges környezetvédelmi engedélyt.
Ennek háttere, hogy a Hamzsabégi út menti vasútfejlesztés miatt tiltakozó civilek indítványára a Fővárosi Bíróság februárban megsemmisítette a projekt korábban már megszerzett környezetvédelmi engedélyét, ennek újbóli megszerzése folyamatban van a környezeti hatástanulmány szükséges kiegészítése alapján.

A Kormány eredetileg is azt tervezte, hogy a Déli Körvasút fejlesztésének kivitelezésére a CEF idei forrásain kívül a 2023-as forrásokból is igényel. Most annyi változik, hogy az idei 89,7 milliárd forintos és a jövő évi 137,7 milliárd forintos összeget egyben kell igényelni a 2023-as CEF-pályázatból idén ősszel. Ez a megoldás még előnyösebb is, egyrészt nem kell mesterségesen két pályázatra szétválasztani szervesen összetartozó beruházási elemeket, másrészt az idei pályázaton nyertes projektekre még 2026-os, a jövő éviekre pedig 2027-es határidő érvényes, így nagyobb biztonsággal fejezhető be a projekt határidőre.

Ugyancsak pályázott Magyarország a Kormány döntése alapján a Nyugati pályaudvar fejlesztésének tervezésére, a tavasszal lezárult nemzetközi építészeti tervpályázat nyomán. Itt is hasonlóan egyértelmű a projekt pozitív értékelése az Európai Bizottság részéről, ez abból is látszik, hogy a Nyugati megújításával szoros kapcsolatban lévő Duna alatti vasúti alagút környezetvédelmi hatástanulmányára már korábban elnyertünk közvetlen uniós forrást más tagállamokkal versenyezve. A Nyugati pályaudvar nemzetközi tervpályázaton győztes terv előkészítési munkáinak megkezdésére a Nemzeti Közlekedési Központ ezúttal is úgynevezett versenyző, tehát nem automatikusan Magyarországnak járó, hanem az EU 27 tagállama közötti versenyben pályázati úton elosztott vasútfejlesztési források terhére 2,8 millió eurót, azaz kb. 1,1 milliárd forint forrást nyert el.

A CEF polgári-katonai kettős célú és alternatív üzemanyagokat érintő közlekedési projektjavaslatairól a tervezettnél korábban, már áprilisban megszülettek a támogatási döntések. Magyarország akkor a lengyelekkel holtversenyben a legtöbb nyertes pályázattal büszkélkedhetett, így öt hazai fejlesztési terv valósulhat meg összesen több mint 11 milliárd forint értékben. Közülük négy a tiszta és csendes elektromos autózás további térnyerését segíti elő egyebek mellett a fővárosi repülőtér belső töltő-infrastruktúrájának kiépítésével. Sokszorosára bővül, a jelenlegi mintegy harminchoz képest több mint kétszáz egységből áll majd az elektromos autók hazai ultragyors töltőhálózata. A kettős célú mobilitási projektben öt dunántúli vasútvonalon tizenegy állomás infrastruktúra-fejlesztésének előkészítése történik meg a katonai egységek és eszközök hatékonyabb, gyorsabb mozgathatósága érdekében.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Megszakítás