Kerékpározás világnapja: bringával határokon át

Hatvannyolc szervezett túrán ruccanhatnak át szomszédos országokba a bringások, a vezetett útvonalakon a résztvevők a határmenti térségek kulturális, történelmi, építészeti és természeti értékeivel ismerkedhetnek október végéig. Ezek a rendezvények azok számára is tartalmas időtöltést és kikapcsolódást tesznek lehetővé, akik szeretnek bringázni, de csak most kezdik megismerni a gyors ütemben bővülő hazai kerékpáros hálózatot.

A kerékpáros természetjárók több bejáratott útvonalat is igénybe vehetnek, ezek közé tartozik a Harkáról Liszt Ferenc doborjáni szülőházához vezető vagy a Kiskunhalas-Szabadka túra. Bőven akad példa hosszabb kalandokra is, Borsod, Hajdú, Szabolcs megyéket és Dél-Szlovákiát összesen 600 kilométernyi csillagtúrákon járhatják be a vállalkozó kedvűek. A Gömör-vidéken és a Bodrogközben három-három nap alatt barangolhatók be középkori templomok, várak, kastélyok, múzeumok. Kecskeméti iskolások egészen Aradig tekernek, egy Almáskamarástól Debrecenig tartó túrán a tandembicikliket vezetők hátul ülő látássérült párjukkal igyekeznek szóban megosztani a tájak, látványosságok nyújtotta élményt.

A Technológiai és Ipari Minisztérium a kerékpározás világnapja alkalmából teszi közzé „Kerékpárral 7 határon át” elnevezésű pályázatának eredményét, és 28 millió forinttal támogatja azokat a szervezőket, akik ezeket a túrákat rendezik. A nyerteseket napokon belül értesítést kapnak a támogatási döntésekről. Ezek a rendezvények a biztonságos közlekedésre nevelést, a gyakorlati kerékpárhasználati ismeretek megszerzését, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjedését is ösztönzik. A pályázatra hazai és határon túli egyesületek, alapítványok, önkormányzatok vagy intézményeik jelentkezhettek, még áprilisban. Az október végéig lezajló kerékpártúrák után szakmai beszámoló és utólagos elszámolás alapján jutnak hozzá a szervezők a 2-500 ezer forintos támogatáshoz.

A kormány 2030-ra 15 ezer kilométerre növeli a kiépített és kijelölt kerékpáros útvonalak hosszát Magyarországon, a biciklizést biztonságos közlekedést garantáló hálózatfejlesztésekkel is igyekszik népszerűsíteni, korosztálytól függetlenül. Folyamatosan megújul a balatoni bringakör, megépül a Budapest-Balaton összeköttetés, Rajkától Százhalombattáig korszerű infrastruktúra épül ki a Duna-menti nemzetközi kerékpárút hazai részén. Már körbejárható két keréken a Tisza-tó, kerékpárúton is el lehet jutni Győrből Pannonhalmára, és Tokajban is épül a biciklis kör. A közösségi közlekedési szolgáltatók folyamatosan bővítik a kerékpárszállítási lehetőségeket járataikon. Ezeket a beruházásokat és szolgáltatásokat a bringások is értékelik: a legutóbbi forgalomszámlálás szerint 2018 óta éves átlagban a Balatonnál 40 százalékkal, a Tisza-tónál több mint negyedével, az EuroVelo 11 magyar szakaszán ötödével többen kerekeznek.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Megszakítás