Ilyen funkciókat szeretnének leginkább a helyiek az Újbudai Zöldfolyosón

A nyugalom szerelmesei, a kutyások érdekei és egy kultikus pingpongasztal is téma volt az Újbudai Zöldfolyosó legutóbbi tervezési alkalmán. A tájépítészek javaslatait alapul véve az esemény központi témája a park jövőbeli funkcionális elrendezése volt. A program végén már a tervezőasztalon is megjelentek a lakosok által kívánt funkciók, a következő, szeptember 2-i alkalmon pedig már egészen apró részletekről is véleményt alkothatnak az itt élők.

A nyári szünidő végén megrendezett közösségi tervezési alkalom ott folytatta a munkát, ahol az augusztus 4-i, előző esemény véget ért, vagyis az értékek számbavételével. A szünet alatt a tájépítész tervezők a lakossági igények és a szakmai érvek alapján összeállítottak egy bő listát olyan lehetséges funkciókkal, amelyek jól illeszkedhetnek a megújuló zöldfolyosó koncepciójába. Minden helyi lakos, aki most ellátogatott az eseményre, szavazott az egyes funkcionális elemekre, a közel 25 fős listából 5 funkciót lehetett kiválasztani. A szavazatok alapján állt össze az a prioritási sorrendbe állított lista, amelynek elemeivel az alkalom további részében, kis csoportokban foglalkoztak a résztvevők.

A 4 különböző tervezési területet feldolgozó asztaloknál a tájépítészek és a moderátorok vezetésével indult el a munka, akik ismertették, hogy az egyes kiválasztott funkciók milyen előnyökkel és hátrányokkal járnak az adott helyszínen. Sok szó esett az üzemeltetés aspektusairól, valamint az egyes elemek környezeti hatásáról is. A legnépszerűbb funkció egyértelműen a „zöld” volt, a résztvevők között konszenzus alakult ki arról, hogy a tervezési terület egésze potenciálisan helyet adhat újonnan ültetendő fáknak.

A Lágymányosi-tó feltöltése után létrejött területet, a Duna és a Bogdánfy út által határolt szakaszt már az előző tervezési alkalom is funkcióhiányos körzetként azonosította. Ezen a szakaszon nyílik leginkább lehetőség nagyobb területigényű, vagy nagyobb tömeget vonzó funkciók telepítésére, így az agility pályával ellátott kutyafuttató ötlete, egy árnyas gyalogos promenád létrehozása, illetve egy ligetes közösségi tér létrehozása is felmerült. Nagyon fontos szempont a kerékpárosok, a gyalogosok és a futók megfelelő vezetése, különösen a kerékpáros összeköttetés a Rákóczi híddal. Az üzemeltetési szempontok is többször szóba jöttek, az öntözőrendszer kiterjesztése a Neumann János út déli oldalára, valamint a közvilágítás javítása is fontos az itt élők számára.

A Bogdánfy út után a Fehérvári útig tartó szakasz ma többek között egy apró futópályát, kutyafuttatót és főleg parkolókat foglal magában. A területhez kötődők megjegyezték, hogy a környező házak hulladékkihelyezése sem igazán megoldott, a tervezés során örülnének, ha erre is kínálnának megoldást a tájépítészek. Ennél a szakasznál jelent meg először a „kevesebb, néha több” elv, amely alapján a tervezésben résztvevők nem szeretnék, hogy túlzsúfolttá váljon a terület, szorgalmazzák a funkciók szétterítését, és a sétány külső szakaszaira való koncentrálását. Ezzel párhuzamosan, fontos szempont lenne a meglévő zöldfelületek bővítése, akár a burkolt felületek méretének csökkentése árán is.

A Fehérvári út és a Bartók Béla út között ma is számos funkció megtalálható: játszóterek, sportpályák, pingpongasztalok, ivókutak, illetve kutyafuttató is. Egyes elemek, mint például a pingpongasztalok már több évtizede szolgálják az itt élőket, ennek megfelelően többen jelezték, hogy szeretnék őket a jövőre nézve is megőrizni. Ezzel együtt azonban itt is elhangzott az, hogy lehetőleg ne kapjon a mainál több funkciót a terület, miközben többen javasoltak integrált szemléletben működő játszóteret, felnőtt fitnesz parkot, tanösvényt és mezítlábas ösvényt, vagy bringás megállót. Itt is szóba kerültek az üzemeltetési kérdések, így például nagyon fontos lesz az átalakítás utána a közvilágítás mainál bizalomgerjesztőbb kiépítése.

A negyedik szakasznál – amely magában foglalja a Bartók Béla út és a Tétényi út csomópontját, valamint a Hamzsabégi utat egészen a Budaörsi útig – elsősorban a közlekedési infrastruktúra adottságai, így a bővített töltés méretei, a buszgarázs, illetve a környék átjárhatóságának biztosítása azok a feltételek, amelyek meghatározzák a parkfejlesztés határait. Ennél a szakasznál is hangsúlyos lehet a fapótlás, mint funkció, különösen azokon a keskeny szakaszokon, ahol más elem nem képzelhető el. A csomópont Vincellér utcai torkolatában vízjátékkal, díszkerttel, ülőfelületekkel ellátott, nagy lombkoronájú fákkal telepített, kellemes találkozási pont tervezése lehet ideális, a környező épületek aljában pedig a maihoz hasonlóan, a vendéglátófunkció is elképzelhető. A Hamzsabégi út nyugati végében a környező lakóterületet kiszolgáló funkciók kaphatnak helyet, ugyanakkor olyan parki elemekben is érdemes gondolkozni, amelyek távolabbi területekről is ide vonzzák a használókat, megszüntetve ezzel a terület kieső, elszigetelt jellegét. A tervezés igényei alapján játszóterek, közösségi kert és grillező/tűzrakó hely kerülhetnének ide, nyilvános illemhellyel és ivókúttal.

Ugyan 4 külön csoportban zajlott a folyamat, a program végén többen is elégedettségüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy sikerült a funkciókat úgy elosztani, hogy azok a ma még kevésbé kihasznált szakaszokon, a sétány két végén sűrűsödjenek, míg a sétány közepén mindenki igyekezett megtartani a meglévő, nyugodt környezetet. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a közösségi tervezési alkalmakon formálódó elképzelések végleges formába öntése a tájépítész tervezők feladata, számos műszaki paraméter, üzemeltetési szempont befolyásolhatja azt, hogy végül mi hová kerül.

A következő alkalommal a funkciók elhelyezésének részletes kialakításával fognak foglalkozni a résztvevők, így pontosítva tovább a tájépítészeket segítő elképzeléseket. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a tervezési alkalmon!

A közösségi tervezésre való regisztráció továbbra is minden érdeklődő számára nyitott, várunk mindenkit szeptember 2-án 17:00-tól a Szent Margit Gimnáziumban!

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Megszakítás