Gyakrabban induló volánbuszok Pécs, Orfű és Abaliget között

Június 16-tól (csütörtöktől) hétköznapokon már óránként juthattok el velünk Pécsről Orfűre, Abaligetre, a hétvégi délelőtti és délutáni időszakokban pedig már félóránként közlekednek autóbuszok Pécs és Orfű között.

Bővült a balatoni járatok száma is. A Pécsről, Komlóról Balatonmáriafürdőig közlekedő autóbuszjárat a hétvégi indulás mellett már péntekenként is közlekedik, mellyel egészen Zalakarosig utazhattok velünk. Pécsről és Kaposvárról pedig az új délutáni járatokkal lehet felfedezni a Balatonlelle és Keszthely közötti településeket.

A Nemzeti Közlekedési Központban lezajlott egyeztetések nyomán a Technológiai és Ipari Minisztérium a korábbiakhoz képest sok helyen bővebb szolgáltatással rendelte meg a közszolgáltatást június 16-tól. A fejlesztések egy része a nyári szezonra szól – elsősorban a Balaton jobb megközelítését szolgálja -, más része nem szezonális, egyes térségek közlekedése alapvetően átalakul, nagyon sok település kap sűrűbb, általában ütemes összeköttetést fontos irányokba.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Megszakítás