Elindult az Újbudai Zöldfolyosó közösségi tervezése

Az első személyes közösségi tervezési alkalom megtartásával július 29-én elindult az Újbudai Zöldfolyosó közösségi tervezése, melynek során összesen öt alkalommal gondolkodnak közösen a helyi lakosokkal a tervezők, a beruházó NIF Zrt. és a Budapest Fejlesztési Központ, valamint Újbuda Önkormányzatának képviselői a Déli Körvasút beruházás megvalósításával együtt megújuló vasút melletti közterületekről.

Az újbudai Szent Margit Gimnázium dísztermében került sor a Budapest Fejlesztési Központ, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Újbuda Önkormányzata által közösen meghirdetett közösségi tervezés első alkalmának megtartására 2021. július 29-én. Az eseményen 26 újbudai lakos vett részt. A tervezés célja, hogy a Déli Körvasút beruházás megvalósítása miatt érintett vasút melletti terület jövőbeni átalakulását közösen tervezzék meg a beruházók az itt lakókkal.


Kiemelten érzékeny szakaszról van szó: míg a tervezett Zöldfolyosó központi része, a Hamzsabégi sétány évek óta az itt élők számára fontos zöldterületként, parkként funkcionál, addig a Budaörsi úttól a Dunáig tartó tengely eleje (a Hamzsabégi út zsákutcában végződő része) és vége (az Infopark előtti terület) ma inkább rendezetlen, funkcióhiányos. A tervezés érinti a vasúti töltés másik oldalát, a Sárbogárdi és Dombóvári utak környékét is. Ez a teljes terület válhat összefüggően parkosított, gyalogosan és kerékpárral kényelmesen bejárható, a szükséges helyeken forgalomcsillapított folyosóvá a most kezdődő tervezés eredményeként.

A tervezési terület

A közösség bevonásának első lépése a tervezésbe a Budapest Fejlesztési Központ által lefolytatott igényfelmérés volt 2020 őszén, mely az igazolta, hogy az itt élők elsősorban a zöldterületek védelmét, fejlesztését, illetve a zajvédelem biztosítását tartják fontosnak. Nagy hangsúlyt kell fektetni továbbá a területen kialakult parkolási helyzet rendezésére, csakúgy, mint biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtésére.

A felmérés eredményei kiinduló információkkal szolgálnak a most kezdődő ötalkalmas személyes közösségi tervezési folyamathoz, ahol a tájépítész- és közlekedési infrastruktúra-tervezők, a Lépték-Terv Tájépítész Iroda, a Viköti Mérnök Iroda Kft. konzorciuma a helyi lakosokkal közösen gondolnak át olyan kérdéseket, mint hogy milyen funkciókat helyezzenek el a jelenlegi Hamzsabégi parkot mindkét irányban meghosszabbító lineáris park egy-egy szakaszán, hogyan alakítsák a közlekedési kapcsolatokat, milyen módon rendezzék a parkolási kérdést, milyen takarást adjanak a vasúti beruházás kapcsán megépülő támfalnak, illetve hogyan őrizhető és védhető meg a vasúti beruházás által nem érintett értékes faállomány. A tervezési alkalmakat a Völgyzugoly Műhely felkészült moderátorai vezetik.

A tervezés első alkalma elsősorban arról szólt, hogy minden, a tervezésben résztvevő lakos számára világossá váljon a beruházás jelenlegi állása, a tervezés célja, a tervezői-beruházói konzorcium pedig találkozzon a lakossági véleményekkel, és kialakuljon egy közös, a további tervezési alkalmakat megalapozó megértés a résztvevők között.

Nem titok, hogy a Déli Körvasút beruházásnak számos ellenzője van a környéken élők körében. A leggyakoribb vitát kiváltó kérdések a teherforgalom esetleges növekedésével, az ezáltal megjelenő zajhatásokkal, rezgéssel, valamint a vasúti beruházás miatt kivágandó fákkal, az átalakuló sétánnyal kapcsolatosak, de sok itt lakó ellenzi a vasúti töltésen tervezett átjárókat is, melyek a Sárbogárdi-Dombóvári utak és a Hamzsabégi út között nyitnának kapcsolatot. A vasúti beruházás ellenzői, és a belőlük szerveződött Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület képviselői is jelen voltak a közösségi tervezés első alkalmán, transzparensekkel és szórólapokkal világosan kifejezésre juttatva véleményüket. A szervezők lehetőséget adtak számukra is arra, hogy a többi résztvevővel megegyező mértékben ismertessék álláspontjukat.

A tervezési alkalom során ugyanakkor a beruházók világosan kimondták, hogy a most folyó közösségi tervezésnek nem tárgya a vasúti beruházás által meghatározott hálózati jelentőségű elemek – azaz elsősorban az új vágányok számának, elhelyezkedésének – megvitatása. A Déli Körvasút ezen, az Összekötő vasúti hídhoz vezető szakasza ugyanis nem csak a budapesti-elővárosi, de az országos vasúti közlekedésnek is az egyik legfontosabb tengelye, nemzetközi jelentőségű vasúti folyosó, amelynek kapacitásbővítéséről – egy harmadik és helyenként egy negyedik vágány – építéséről már döntés született. A vágánybővítést pedig nem a teher-, hanem az elővárosi és távolsági személyforgalom dinamikus bővülése indokolja: az elővárosi vonatok sűrítéséhez, a fenntartható agglomerációs közlekedés megteremtéséhez szükséges ezen a szakaszon a kapacitás növelése.

A vasúti beruházás kapcsán a beruházó NIF Zrt. részéről elhangzott, hogy a kiviteli tervek készítésére és a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van. 2021 év végén vagy 2022 elején várható, hogy elindulhat a kiviteli tervek készítésére irányuló munka, mely várhatóan több, mint egy évig tart, csak ezt követően indulhat az építkezés. Így 2023-ig nagyobb kivitelezési munkák a területen előreláthatóan nem kezdődnek meg. A vasúti tervezéssel és kivitelezéssel párhuzamosan halad majd a most induló tájépítészeti-környezetrendezési tervezés azért, hogy itt is megfelelő ütemezéssel készülhessenek el a tervek.

A környezetrendezési tervezés ennek megfelelően 2021 nyarán veszi kezdetét, a most megtartott 5 közösségi tervezési alkalommal. Szeptemberben, az utolsó tervezési alkalmat követően születnek meg azok a beruházói döntések, melyek kapcsán valamennyi információt, a helyiek által a közösségi tervezés során meghozott döntést integrálnak a készülő vázlattervekbe. Ezek a vázlattervek az ősz folyamán készülnek el, az év végén pedig a közösség számára bemutatjuk őket. A tervezés későbbi szakaszaiban, az engedélyes és kiviteli szintű tervek kapcsán szintén lesznek olyan lakossági fórumok, tervbemutatók, amelyek során a lakosok nyomon tudják követni a tervek alakulását.

A július 29-i tervezési alkalmon arra is lehetőséget biztosítottak a szervezők, hogy a résztvevők kérdéseket fogalmazzanak meg a beruházásról. Ezekre a kérdésekre részben már a helyszínen válaszok születtek, de azért, hogy az időhiány miatt kimaradt kérdéseket is megválaszoljuk, illetve azok számára is megismerhetők legyenek a válaszok, akik nem voltak jelen, a teljes kérdéssort a válaszokkal legkésőbb augusztus 17-ig közzétesszük a delikorvasut.hu/reszveteliseg oldalon.

A szervezők nevében ezúton köszönjük minden résztvevőnek, hogy a véleményét kulturáltan, a közösen elfogadott keretek tiszteletben tartásával fogalmazta meg, és hogy az este során konstruktívan és nyitottan állt hozzá a közösségi tervezéshez.

Ezúton is arra biztatunk minden érintettet, azokat is, akik az első alkalommal esetleg nem tudtak részt venni, hogy csatlakozzanak ehhez a folyamathoz, ahol a további tervezési alkalmak során is arra fogunk törekedni, hogy moderált keretek között teret adjunk minden véleménynek, és közösen gondolkodjunk a terület jövőjéről.

Augusztus 4-én a második alkalommal folytatódik a tervezés!

Dokumentumok:

További információért látogasson el a projekt weboldalára: Déli Körvasút

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Megszakítás