»

»

H5-ös szentendrei hév

H5-ös szentendrei hév

A hévek a városi és az elővárosi közlekedésben kulcsfontosságú szerepet töltenek be, hiszen a Budapest környéki hévvonalakon naponta mintegy kétszázezer ember utazik. A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia egyik alapköve a hévvonalak, így a szentendrei H5-ös fejlesztése, ugyanis ezzel a kötöttpályás elővárosi közlekedés versenyképessé válik az autós közlekedéssel szemben. Jelenleg minden harmadik autós az elővárosokból érkezik Budapestre, és tízből csak hárman választják a közösségi közlekedést. A Stratégia célja pedig éppen az, hogy a jelenlegi duplájára növekedjen az elővárosi vasútvonalakon, ideértve a hévvonalakon a forgalom. A hévfejlesztésekkel csökkenhet az autóáradat, kevesebb lehet a dugó,  javulhat fővárosi levegője is.

A H5-ös szentendrei hévet naponta mintegy nyolcvanezer utas veszi igénybe. A vonalon akadálymentes, esztétikus, rendezett megállók és új P+R illetve B+R parkolók várják majd az utasokat a felújítást követően, és teljesen megújul az utastájékoztatás is. A Budapest Fejlesztési Központ előkészítő beruházóként vesz részt a felújításban. Emellett a tervek szerint új, alacsony padlós és légkondicionált szerelvények közlekednek majd Budapest és Szentendre között, ez így együtt valóban vonzó közlekedési alternatívát jelenthet az autózással szemben. Jelenleg 39 perc a hév menetideje a Batthyány tér és Szentendre között. A pálya a legjobb a hévvonalak között, de így is óránként hatvan kilométeres maximális sebesség jellemzi. A csúcsidőben öt-hét percenként követik egymást a járművek a belső szakaszon.

Milyen lesz a szentendrei hév?

Békásmegyertől Szentendréig teljesen felújított vasúti pályát tervez a BFK, ebből adódóan lehetőség nyílik a sebességkorlátozások megszüntetésére és a szerelvények sebességének a növelésére is. Az átépítést követően a külső szakaszokon száz kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek majd a szerelvények. A hév menetideje a Batthyány tér és Szentendre között három-hat perccel csökkenhet, a járatok Budapesten belül négypercenként követhetik egymást. A vonal agglomerációs szakaszán gyorsított vonatok is közlekedhetnek majd, ezek a járatok Szentendre, Pomáz és Budakalász lenfonó állomások érintésével szállíthatják az utasokat. Valamennyi hévállomás megújul a vonalon, ideértve a Margit híd, a Batthyány tér és Békásmegyer állomásokat, ahol liftek és mozgólépcsők biztosítják majd az akadálymentes közlekedést. Számos állomáson egységes megjelenésű, esztétikus és a mainál lényegesen jobb funkcionalitást biztosító típusmegállók épülnek, azonban a jelentősebb csomópontok esetében egyedi megállókat tervez a BFK. Ilyen a szentendrei és a pomázi hévállomás is. Pomázon vizsgálat tárgyát képezi egy külön szintű közúti-vasúti útátjáró építése, és az állomások esetében a célok között szerepel az autóbuszos ráhordás erősítése.

Azért, hogy a folyamatban levő hévfejlesztés a lehető legjobban szolgálja a fővárosi és elővárosi utasokat, a tervezésért felelős BFK és konzorciumi partnere, a MÁV-HÉV Zrt. az érintett kerületek és települések önkormányzataival is folyamatosan egyeztet, illetve kikéri a lakosság véleményét is. A szentendrei és a pomázi állomások felújításáról webes kérdőíven lehetett nyilatkozni arról, kinek mi az elképzelése és az igénye az átépülő állomásokról.

Mi az az 5-ös metró?

A távlati tervek szerint a H5-öt a Duna és a belváros alatt később összekötjük a Kálvin térrel, az odáig szintén a föld alatt együtt meghosszabbított csepeli és ráckevei hévvel, ezzel pedig létrejön az 5-ös metró, egy nagyon hatékony elővárosi és városi gyorsvasúti hálózat. Ennek belső, felszín alatti része metrószerűen működik majd, a külvárosok és az agglomeráció felé pedig elágazó, sok közvetlen kapcsolatot megteremtő hálózatként funkcionál.

Ez a projekt a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiába illeszkedik:

Térkép

Térkép

Kulcsszámok

11 km

pályarekonstrukció

17

akadálymentesítendő megállók

Főbb adatok

Típus

vasúti

vasúti

Hosszúság

6 km új pálya, részben föld alatt 66 km felújítás​

11 km felújítás

Partnerek

MÁV-HÉV Zrt.

MÁV-HÉV Zrt.

Főmterv, Utiber, Infraplan, Kontúr Csoport, Trenecon​

Főmterv, Utiber, Infraplan,  Kontúr Csoport, Trenecon​

Fázis

H5, H6, H7: engedélyezési és kiviteli tervezés folyik​

H5, H6, H7: engedélyezési és kiviteli tervezés folyik​

M5: megvalósíthatósági tanulmány készül​

M5: megvalósíthatósági tanulmány készül​

jármű: folyik a tárgyalás a jelentkezőkkel​

jármű: folyik a tárgyalás a jelentkezőkkel​

Fontosabb dátumok

  • 2020: H5, H6, H7: tervezés kezdete
  • 2020: M5: megvalósíthatósági tanulmány készítése elindult
  • 2022: H5 engedélyezési és kiviteli tervezés határideje

Finanszírozás

  • uniós és hazai forrás

Röviden

Hírek

Megújul Szigetszentmiklós legforgalmasabb hévmegállójának környezete

A Nemzeti Közlekedési Központ eredményt hirdetett a Szigetszentmiklós József Attila-telep hévmegálló új előterének és P+R parkolóházának tervezésére kiírt építészeti tervpályázaton. Az első helyezett Nanavízió építésziroda, …

Tovább olvasom »

Tizenketten pályáznak a szigetszentmiklósi József Attila-telep hévmegálló környezetének megtervezésére

Az utasokat jobban szolgáló, kedvezőbb elhelyezésű megálló készül a H6-os héven Szigetszentmiklós legfontosabb megállójában. A Bucka városrészt kiszolgáló szűk közúti aluljárót kibővítjük, kedvezőbb megközelítési és …

Tovább olvasom »

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával elfogadja az adatvédelmi szabályzatot.

Megszakítás